A floridai Kennedy űrközpont vezetői hétfőn tartott tanácskozásukon döntöttek arról, hogy november 1-jére, helyi idő szerint 16 óra 40 percre tűzik ki az űrsikló indítását - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a honlapján.
Idén ez lesz az amerikai űrsiklók negyedik és egyben utolsó utazása. Legközelebb 2011 februárjában indul amerikai űrrepülő az űrállomásra, és elvileg ezzel zárul a program. A kongresszus által elfogadott és Barack Obama elnök által aláírt költségvetése alapján azonban a NASA még egy alkalommal küldhetne repülőt az űrállomásra. Ennek finanszírozásáról már a november 2-i választások után dönt az új összetételű kongresszus.
A Discoveryvel hat űrhajós utazik a világűrbe: Steve Lindsey parancsnok vezetésével Eric Boe, Timothy Kopra, Michael Barratt, Nicole Stott és Alvin Drew. A küldetés várhatóan 12 napig tart, és az űrsikló november 13-án délelőtt landol a Kennedy űrközpontban. A mostani utat is beleszámolva a legidősebb amerikai űrrepülő működésének 26 éve alatt összesen 143 millió mérföldet tett meg.
November 1-jén indul a Discovery utolsó küldetésére
November 1-jén indul útnak a Nemzetközi Űrállomásra a Discovery amerikai űrrepülőgép. A Discoverynek ez lesz a 39. és egyben utolsó küldetése.

„Magyar Péter gazdáival érdemes Orbán Viktornak vitáznia” – videó a kormányinfóról
Kormányinfó: Novák Katalin közpénzből vett fürdőköpenye belefér, Ruszin-Szendi fürdőruhája nem
Méghogy nincs növekedés? Elég megnézni az árakat – a HVG bevásárlókosara 14,5 százalékkal drágult egy év alatt
Tóta W. Árpád: Van élet Orbán nélkül
Kiderült, kik lesznek a Digitális Polgári Körök koordinátorai
Az oroszok azt állítják, 16 hónap után elfoglalták Csasziv Jar városát
Újra áttörte a gátat Parajdnál a Korond-patak
Bevált Trump fenyegetése, az indiai állami olajfinomítók leálltak az orosz olaj vásárlásával
Mindenki rémálma: összeomlott egy vidámparki extrém körhinta Szaúd-Arábiában (videó)
Kiderült, kivel pótolják Michael Kiwanuka lemondott Sziget-koncertjét
Majka a visszavonulásán gondolkodik
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.