„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az Apple táblagépének alkatrész-beszállítói szerint jövő tavasszal mutatják be az iPad kamerákkal szerelt második generációját.
Az internetes pletykák és különböző alkatrész-beszállítók tudni vélik, hogy az új iPad az iPhone-hoz hasonlóan videokonferenciához szükséges előlapi kamerát, fényképezésre alkalmas hátlapi kamerát és nagyobb felbontású kijelzőt kap, miközben könnyebb és vékonyabb kivitelben jelenik meg. A fejlesztésekről szóló beszámolókat hivatalos források nem erősítették meg, de szakemberek szerint az Apple termékfejlesztési stratégiáját tekintve nem lenne meglepő, ha január végén Steve Jobs az iPad továbbfejlesztett változatával rukkolna elő.
A számítástechnikai ipar egyik legnagyobb újdonságának tekintett 1,25 centiméter vastag, 9,7 colos (24,6 centiméteres) képátlójú érintőképernyős iPadból az Apple számításai szerint az idén összesen 12,9 millió darabot értékesítenek. Az iSuppli piackutató korábbi előrejelzései szerint jövőre mintegy 36,5 millióra emelkedik az iPadek száma, azaz a táblagépek piacának 84 százalékát uralhatja az Apple kütyüje. A tajpeji SinoPac tőzsdei elemző szerint 2011-ben a mintegy 60 millió darabos táblagéppiac 70 százalékát teszi ki az iPad.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.