szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Tavaly már a CEATEC 2010 kiállításon jelentek meg ugyan kisebb méretű 3D-s kijelzők, amelyek szemüveg nélkül is...

Tavaly már a CEATEC 2010 kiállításon jelentek meg ugyan kisebb méretű 3D-s kijelzők, amelyek szemüveg nélkül is élvezhető térhatású képet nyújtottak, de most egy 165 centis, illetve egy 142 centis képátlójú modell mutatkozott be a Las Vegas-i CES 2011 kiállításon, ami már tényleg tévének nevezhető jelenség.

Az úgynevezett auto-sztereoszkópikus rendszerű, térhatású képet alkotó kijelzőkről már korábban is ejtettünk pár szót a Nintendo 3DS kézi konzol bejelentése kapcsán, azóta természetesen már gyártók is jelentkeztek újszerű 3D kijelzőkkel, de a Toshiba egyelőre valódi úttörőnek számít ezen a téren.

Még nem tökéletes, de mutatja az utat
©

A 65 colos (vagyis 165 centis) tévé természetesen igen nagy érdeklődést váltott ki a közönségből, mindenki látni akarta testközelből a hatalmas tévét, amely az ígéretek szerint tökéletes 3D élményt biztosít - a Toshiba marketingese szerint szinte minden szögből.

A technológia - a hivatalos magyarázat szerint - egy beépített képalkotó rendszerrel működik, amely összesen kilenc különböző képi perspektívát, ugyanazon 2D-s kép eltérő nézőpontból mutatott formáit mutatja, az emberi agy pedig összekapcsolja ezeket, és térben kezdjük látni a végeredményt.

Ebből elvileg az következik, hogy a tévé kilenc optimális nézési hellyel rendelkezik, de a helyi Toshiba marketing-dömping igyekezett azt sulykolni, hogy szinte bárhonnan hasonló élményben lehet része a nézőnek a tévé betekintési szögén belül. Ezt azért több szakújságíró és blogger is megkérdőjelezte utólag, már csak azért is, mert a Full HD felbontás (ami papíron beígért) így szinte lehetetlen.

A tavaly bemutatott, kisebb átmérőjű tévék esetén is gond volt egyébként a megfelelő látószög kérdése, ott még arról cikkezett a sajtó, hogy csak a készülékkel pontosan szembe ülve, illetve attól húsz fokra balra és jobbra látható ténylegesen a 3D-s hatású kép. Most a CES-en debütált nagyképernyős modellek esetében ez az arány lényegesen javult, de még így is sokszor zavaros a kép, gyorsabb mozgásnál eltűnnek egy-egy pillanatra bizonyos dolgok, néhányan pedig arra is panaszkodtak, hogy nagyon hamar fejfájást kaptak tesztelés közben.

Ezzel együtt elmondható, hogy a Toshiba 3D-s technológiája várhatóan a házi-mozi piac jövőjét jelenti, de csak 2011 utolsó negyedévére ígérik az első bolti modellek megjelenését, addig feltehetően sokat dolgoznak még a most még félkésznek nevezhető rendszeren. A szemüveges 3D tévé napjai viszont meg vannak számlálva, ebben szinte teljesen biztosak lehetünk. Még akkor is, ha most a Blu-ray ipar teljes vállszélességgel támogatja a technológiát, kíváncsiak leszünk, meddig tart majd ez a lelkesedés.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Lemondott a Facebook egy indiai vezetője, aki elnézte a kormánypártnak a gyűlöletbeszédet

Lemondott a Facebook egy indiai vezetője, aki elnézte a kormánypártnak a gyűlöletbeszédet

Jövőre „nyílhatnak meg” az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői

Jövőre „nyílhatnak meg” az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői

Mennyivel dobja meg a téli rezsit a járvány home office, és ki állja a cechet? Szavazzon!

Mennyivel dobja meg a téli rezsit a járvány home office, és ki állja a cechet? Szavazzon!