A vízibolhák nyomába se érünk

Egy parányi, átlátszó, "szex" nélkül szaporodó vízibolhának több génje van, mint bármely más élőlénynek - derítették ki amerikai genetikusok.

  • MTI
A vízibolhák nyomába se érünk

A kis vízibolhának (Daphnia pulex) 31 ezer génje van, míg az embernek mindössze 23 ezer - számoltak be felfedezésükről az Indianai Egyetem kutatói a Science című folyóiratban. A szinte mikroszkopikus méretű Daphniát sokszor tanulmányozzák, hogy többet tudjanak meg a szennyezések és környezeti változások vízi élőlényekre gyakorolt hatásáról. A faj az első rákféle, amelynek feltérképezték a genomját.

A vízibolha temérdek génje elsősorban annak köszönhető, hogy azok sokszorozódnak, és gyorsabb ütemben hoznak létre másolatokat, mint más fajokéi - tájékoztatott John Colbourne, az Indianai Egyetem Genomikai és Bioinformatikai Központja által végzett kutatás vezetője a Yahoo hírportálja szerint. A Daphnia génjeinek mintegy harmada eddig ismeretlen volt a tudomány számára, ugyanakkor ismert, hogy az ízeltlábúak közül az eddig legnagyobb arányban tartalmaz az emberben is megtalálható géneket. Az eddig ismeretlen gének a környezet hatásaira adott válaszreakciókban játszanak szerepet - írták a kutatók. 

James Klaunig, az Indiainai egyetem professzora szerint a vízibolhagenom ismerete hozzájárul majd a környezetszennyezés emberre gyakorolt hatásának vizsgálatához. Az állatok stresszre adott válaszainak genetikai kutatása révén ugyanis fontos információkat kaphatunk a környezeti veszélyek emberi vonatkozásairól is. A Daphnia génállományának feltérképezésében több mint 450 kutató vett részt a világ minden tájáról.

 

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.