szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A digitális újság- és magazintartalmak értékesítését könnyítő szolgáltatást vezet be a Google - közölte a vállalat szerdán.

A vállalat által One Pass névre keresztelt szolgáltatása lehetővé teszi a tartalmak értékesítését, és azoknak az internetes weblapokon, illetve az okostelefonokra és táblagépekre fejlesztett alkalmazásokkal (app-ek) történő felhasználását. A szolgáltatás a díjbeszedés több formáját is támogatja: előfizetéseket, korlátozott hozzáféréseket és egyes cikkek megvásárlását. 

Az amerikai Apple egy nappal korábban, kedden jelentette be hasonló szolgáltatásra vonatkozó terveit. Az akkori bejelentést negatívan fogadták a tartalomszolgáltatók, mivel a tervek szerint az értékesítési díjbevételek 30 százaléka az Apple-nél maradna.

A Google bejelentése nem tartalmazott arra vonatkozó információt, hogy mennyit kérne az internetes óriásvállalat a szolgáltatásért. A Google ugyanakkor blogbejegyzésben közölte, hogy a szolgáltatással terjesztett kiadóvállalatok maguk dönthetnék el értékesítési feltételeiket. A One Pass szolgáltatáshoz egyelőre kanadai, francia, német, olasz, spanyol, brit és amerikai kiadók csatlakozhatnak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Tudomány

A Google Föld segíti a régészeket

A Google Föld térképe segíti az elérhetetlen helyek régészeti feltárásait - bizonyítja ezt a Nyugat-ausztráliai Egyetem (UWA) professzora, aki csaknem kétezer ásatásra érdemes helyszínt fedezett fel a Szaúd-Arábiáról készült nagyfelbontású felvételeken.