Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egyszerű vegyi koktéllal kutatóknak sikerült elérniük egerek izomrostjainál, hogy egy újranövő végtag kezdeti stádiumának sejtjeivé váljanak. A gőték és szalamandrák mellett így most már emlősök is képesek lehetnek újranöveszteni elvesztett végtagjaikat.
Darren R. Williams és Ta Vun Dzsung, a dél-koreai Gvangdzsu Tudományos és Műszaki Intézet kutatói viszonylag egyszerű, szelíd és visszafordítható módszereket dolgoztak ki, hogy elérjék a végtagok újraképződésének kezdeti stádiumait egerek sejteiben. Eredményeik a regeneratív orvoslás és az őssejtbiológia számára egyaránt jelentősek - írták a kutatók az ACS Chemical Biology című tudományos folyóiratban a ScienceDaily tudományos hírportál szerint.
Vélemények szerint a jövőben a koreai kutatók által használt vegyületekkel úgy lehetne gyorsítani a sebgyógyulást, hogy a sérült részbe új sejteket ültetnek, mielőtt még a seb bezáródna, vagy elfertőződne. Módszereik arra is fényt deríthetnek, hogyan lehet felnőtt sejteket átprogramozni a sokcélú, úgynevezett pluripotens őssejtekké, amelyek bármilyen szövetté alakulhatnak.
Miután az általuk kifejlesztett vegyi koktéllal elérték, hogy az egerek izomrostjai izomsejtekre essenek szét, Williams és Dzsung azokat zsír- és csontsejtekké tudták átalakítani. Az átváltozás folyamata meglepően hasonlított ahhoz, amely a gőték és szalamandrák szöveteiben megy végbe, amikor sérült végtagjaikat kezdik visszanöveszteni - szóltak az értékelések.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.