Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egyre szokványosabb, hogy az új eszközöknek köszönhetően már az agyunkból eredő pici hullámokkal vezérelünk valamilyen...
Egyre szokványosabb, hogy az új eszközöknek köszönhetően már az agyunkból eredő pici hullámokkal vezérelünk valamilyen elektronikus eszközt vagy akár egy autót (erről már mi is írtunk itt és itt, ezúttal azonban egy olyan különlegességről lesz szó, ami tényleg helyet kaphat a mindennapi életben, hiszen alanya/tárgya egy igazi családtag, a televízió.
Azt persze az E-Mote TV nevű újdonság sem ígéri, hogy csak úgy leülünk a tévé elé, s egyszerű gondolatátvitellel már kapcsoljuk is be a masinát, viszont ha felvesszük a fülre helyezhető, pehelykönnyű, headset-szerű egységet, akkor már valóban elég a csatorna számára, vagy mondjuk a be és ki szavakra, netán a halkíts!, hangosíts! stb. parancsokra gondolnunk, és a televízió máris engedelmeskedik. A gondolatvezérelt távirányító egyébként kompatibilis a nagyobb gyártók televízióival.
Az újdonságot most gőzerővel promotálják, és a kampány egyik üzenete, hogy soha többé nem kell keresgélnie a távirányítót. Ehhez csak annyit fűznénk hozzá, hogy akkor mégis mi van a headsettel? Hiszen vagy mindig a fülünkön hordjuk (ami ugyebár főzésnél vagy fürdésnél enyhén szólva felesleges), vagy ugyanaz lesz a helyzet, csak épp nem a távirányítóért hanem a headsetért fogjuk tűvé tenni a lakást.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.