szerző:
HavariaPress
Tetszett a cikk?

Május 10-én három szibériai kistigris született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kölyköket a jövő héttől láthatja a közönség.

Utoljára 1992-ben születtek tigrisek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Most, tizenkilenc évnyi szünet után, május 10-én három tigriskölyöknek adott életet a tavaly októberben, a Rheneni Állatkertből érkezett, Niva nevű nőstény. A most másfél hónapos kölyköket az állatgondozókon kívül eddig senki sem látta, mert a gondozók nem akarták zavarni anyát és kölykeit, ezért még fényképek sem készültek róluk.

Erre legkorábban a jövő hét elején lesz mód, amikor a kölyköket néhány percre elválasztják a nősténytől, hogy megkaphassák a védőoltásokat, illetve az azonosító chipeket. A közönség jövő kedden láthatja először a tigriseket, amikor kiengedik őket a kifutóba. A kölykök világra jövetele természetvédelmi szempontból is fontos, mert a szibériai tigrisek veszélyeztetett állatoknak számítanak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Bíróságra ért a Klubrádió Médiatanács ellen indított keresete

Bíróságra ért a Klubrádió Médiatanács ellen indított keresete

Negyven alatt nem is húztak számot a lottón

Negyven alatt nem is húztak számot a lottón

Gulyás: Következőnek a papok és lelkészek kapnak oltást

Gulyás: Következőnek a papok és lelkészek kapnak oltást