„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Mozilla’s user experience (UX) csapat tette elérhetővé a most következő pár képet.
A Mozilla’s user experience (UX) csapat tette elérhetővé a most következő pár képet. Az már első pillantásra is látszik, hogy a Firefox 9 (és az utána következő verziók) felülete bizony alaposan meg fog változni. A Képek OSX alatt készültek, de ez ne tévesszen meg senkit: a Windows verzió is ugyanígy fog kinézni.
A legfontosabb újítás, az egyelőre még meg nem nevezett új menü, ahol egy kattintással elérhetjük majd a kiegészítőket, az elsődleges browser-funkciókat, és a webes applikációkat. Ennek a menünek a tartalma dinamikus lesz, ami annyit jelent, hogy amit többet használunk, az benne marad és feljebb kerül, amit ritkábban az lejjebb – sőt idővel eltűnik.
Természetesen manuálisan is testre szabható lesz, ha a dinamikus megoldás nem válna be valakinek. Egy új add-on eszköztár is bekerül. A teljes bemutató, még több képernyőképpel ezen a címen látható. Az új felületet jopbb ha megszokjuk, ugyanis már biztos, hogy a Firefox 9 és a következő verziók (10, 11, 12) mind így fognak kinézni.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.