Számos külföldi weboldal, köztük a BBC, a CNN, a Daily Mail és jó pár hazai site, így mi is beszámoltunk arról, hogy egy vancouveri cég meghökkentő megállapításra jutott az IE6-ot használók intelligenciahányadosát illetően.
Közben azonban érdekesen alakultak az események, ugyanis – amint arról a BBC News tudósított – olvasók tucatjai jelezték a honlapjukon, hogy nevezett tanácsadó cég csupán az előző hónapban tűnt fel az interneten. Ráadásul az is kiderült, hogy a munkatársaikról készített képeket egy francia kutatócégtől „vették kölcsön”.
A BBC News egyébként más forrásból is megpróbált tájékozódni az IQ-val kapcsolatos megállapítás valóságtartalmáról, és például a Canbridge-i Egyetem egyik professzora is állította, hogy az az IQ-érték, amit a „kutatás” eredményként kihozott, irreálisan alacsony, és sértő az IE6-ot használókra nézve.
A vancouveri cégtől eddig senki sem nyilatkozott.
Mi a saját részünkről csupán két dolgot tennénk ehhez hozzá. Egyrészt: ez a történet is csak azt mutatja, hogy milyen egyszerű létrehozni egy weboldalt, izgalmasnak tűnő információkat tenni fel rá, ami utána pillanatok alatt elárasztja a netet.
Másrészt: az – ezek szerint – hamis állítással kapcsolatban az egyik Facebookos kommentelőnk szavait idéznénk (szabadon, és előre is elnézést kérve az érintettektől): hát aki a mai világban a Chrome 13, a Firefox5, az IE8 és 9 helyett IE6-ot használ, na, az sem egész normális…
Átverés volt az „IE6 és az IQ” történet
Számos külföldi weboldal, köztük a BBC, a CNN, a Daily Mail és jó pár hazai site, így mi is beszámoltunk arról, hogy...
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.