Eljött az ultrák ideje – az Intel alelnöke szerint legalábbis. Sean Maloney biztos abban, hogy 2012 végére az eladott notebookok 40 százaléka a különösen karcsú sziluettet lehetővé tevő Intel-technológiával készül - idézi az alelnököt a Spiegel Online.
A koncepció az Apple Macbook Air sikere alapján született, kétségtelen. 2010 negyedik negyedévében ugyanis az összes eladott Apple notebook negyven százaléka Air volt. A három hónap során 1,1 milliót értékesítettek belőle, a továbbfejlesztett, új verziótól pedig még nagyobb számot várnak az elemzők.
Azzal persze, hogy sikerül-e az Intelnek az Air farvizén evezve hasonló sikereket elérni, több probléma is akad. Ezekről, illetve magáról az ultrabookról további
részleteket olvashatnak a hvg.hu cikkében.
Ultrabook az Inteltől: reszkess MacBook Air?
Eljött az ultrák ideje – az Intel alelnöke szerint legalábbis.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Német dráma: Paraguay tizenegyespárbajban ejtette ki az esélyest
A 96. percben lőtt góllal ütötték ki a brazilok a vb-ről Japánt
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Keddtől Ruff Bálint az MCC főnöke és a többi kekva élére is minisztereket jelöltek ki
Megdőlt a hőmérsékleti rekord, vonatok maradtak ki, vízágyúztak a Hősök terén – a kánikula hírei
Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Hiába kérték a vízfogyasztás csökkentését, tovább nőtt a Duna menti vízmű területén
Rekordalacsonyra apadt a Tisza
Belefulladt egy kisgyerek a Hernádba
Molnár Áron Hankó Balázsnak: Ritka gyáva ember vagy
Szervnyomtatás és génterápia: Putyin 26 milliárd dolláros útja az örök élet felé
Hogyan menthető meg egy házasság, mielőtt túl késő lenne?
Egy Vlagyimir Putyinhoz köthető jachtot észleltek a dán partoknál
A valaha Graceful nevet viselő luxushajót egy orosz romboló és egy járőrhajó kísérte.