Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Éves szinten mintegy 190 ezerrel összesen 13,53 millióra emelkedett az idei első félévben Csehországban az aktív mobiltelefonok száma - derült ki a három mobilszolgáltató kedden nyilvánosságra hozott adataiból.
A legnagyobb előfizetői növekedést a Vodafone jelentette - a legkisebb cseh szolgáltatónak a félévkor 190 ezerrel volt több ügyfele, mint 2010 közepén, ami 3,23 millió aktív mobilszámot jelent. A legnagyobb mobilszolgáltató, a T-Mobile idén június végén éves szinten 30 ezerrel kevesebb mobilszámot jegyzett, 5,43 millió ügyfele volt. A Telefónica szolgáltatónál ugyanakkor 30 ezerrel növekedett az aktív mobiltelefonok száma, mégpedig 4,87 millióra.
A cseh mobilpiac szakértői vélemények szerint fokozatosan telített lesz. Pillanatnyilag 100 lakosra 128 mobilkészülék esik. Az egyes cégek az utóbbi időben az új ügyfelek szerzése helyett inkább a meglévők megtartására összpontosítanak. "Stratégiánk legfőbb célja megtartani mai ügyfeleinket" - nyilatkozta újságíróknak Milan Vasina, a T-Mobile vezérigazgatója.
Az egyre élesebb konkurenciaharc a mobilszolgáltatók politikájának és az új szabályozások következtében a szolgáltatók bevételei csökkenő tendenciát mutatnak ki. A T-Mobile bevételei az elmúlt félévben 10 százalékkal 12,4 milliárd koronára estek vissza. Hasonló mértékű a bevétel-visszaesés a Telefónicánál is - 12,93 milliárdra. A Vodafone pénzügyi adatait nem hozta nyilvánosságra.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.