Sosem találtak még ilyen hideg csillagokat

A világűrben eddig felfedezett leghidegebb csillagokra bukkantak az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal, a NASA kutatói.

  • MTI MTI
Sosem találtak még ilyen hideg csillagokat

Az űrben keringő infravörös űrtávcső segítségével sikerült megfigyelniük száz úgynevezett barna törpecsillagot, amelyeknek az átlaghőmérséklete nem haladja meg az emberi test hőmérsékletét. Közöttük rekorder is akad – a 1828+2650 elnevezésű törpe -, amelynek a hőmérséklete nem éri el a szobahőmérsékletet (25 Celsius-fok) – közölte a NASA pasadenai laboratóriuma. A WISE-űrtávcső 2010 januárjától 2011 februárjáig vizsgálta át az infravörös tartományban az égboltot, és fedezte fel a minden korábbinál hidegebb égitesteket, amelyeknek a létezését a tudósok korábban csak elméletileg tudták bebizonyítani.

"Az eddig ismert barna törpecsillagok a befűtött tűzhely hőmérsékletéhez álltak a legközelebb. Az új barna törpék osztályának felfedezésével képletesen szólva mintha a konyhából a ház egy hűvösebb helyiségébe mentünk volna át" – tette hozzá David Kirkpatrick, a pasadenai Kaliforniai Műegyetem infravörös adatfeldolgozó és elemző központjának munkatársa.

A tudós nem véletlenül említette a házat. A felfedezett égitestek ugyanis viszonylag nem messze - 9-40 fényévnyire - találhatók a Naptól. A naprendszerünkhöz legközelebb eső csillag a Proxima Centauri vörös törpe (mintegy 4 fényév). A Naprendszerhez való távolságuk szerint az amerikai tudósok által most felfedezett objektumok a 7. helyen állnak, a nyolcadik helyre szorítva a Ross 154 vörös törpét.

A barna törpecsillagok más csillagokhoz hasonlóan összenyomódó gáz- és porfelhőkből születnek, de sokkal kisebbek, és soha nem érik el azt a tömeget, hogy atommag-reakció menjen bennük végre és világítsanak a horizonton. A legkisebb ismert barna törpék a Jupiter tömegének az 5-10-szeresei. Létezésük kezdetén még őrzik a keletkezésük időszakából megmaradt hőt, de idővel kihűlnek. Az első, bizonyítékokkal alátámasztott törpecsillag-felfedezés 1995-ben történt.