Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Kisebb földrengés történt Pakstól 8-10 kilométerre északra szombat reggel fél tízkor - közölte a Magyar Tudományos Akadémia szeizmológiai főosztálya. Ilyen gyönge rengést rendszerint az emberek nem is érzékelik.
A közlemény szerint a rengés fészkének mélysége mintegy 10 kilométer volt. A földrengés erőssége a Richter-skálán 2,8 volt. A Tolna megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a rengést Németkéren néhányan érezték, de károkról nem érkezett jelentés - olvasható az Akadémia közleményében.
Németkér polgármestere, Horváthné Gál Erika (független) arról számolt be, hogy erős hanghatást és rövid ideig tartó gyenge mozgást érzékeltek, ami miatt először gázrobbanásra gyanakodtak. Az ablaküvegek megrezzentek, a poharak csilingeltek. Mácsai Antal, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója szerint ez a földmozgás az észlelhetőség alsó határán van, általában az emberek nem, csak az állatok érzékelik.
A paksi atomerőműben, amely Németkérrel ellentétben nem északi, hanem déli irányban van Pakstól nem érzékelték a földmozgást. Tudomásuk van ugyan a délelőtt Németkérnél észlelt 2,8-es erősségű földrengésről, de a paksi atomerőmű műszerei nem jelezték azt – mondta Mittler István, a Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-nek. Hozzátette, a műszereket rendkívüli ellenőrzés alá vetették, de mindent rendben találtak.
Az utóbbi évek legerősebb magyarországi földrengése január 29-én volt. A paksinál lényegesen erősebb, földmozgás 4,7-es erősségű volt, és 38 másodpercig tartott. Annak epicentruma Oroszlánytől pár kilométerre északra volt, centruma pedig 10 kilométerrel a föld alatt. Akkor a katasztrófavédelem azt közölte, hogy a veszélyes ipari létesítményekben nem esett kár.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.