A paleontológusok egy olyan helyszínt vizsgáltak, ahol a mezozoikumban egy tó volt. Az aprólékos kutatómunka során parányi, mindössze egymilliméteres cápafogakat, valamint a tojások lenyomatait fedezték fel. A fosszílis lenyomatok alapján a kutatók arra következtettek, hogy a tófenék cápakeltetőként működött, ez a legrégebbi olyan leletegyüttes, ahol cápafogak és tojáshéjak egymás "társaságában" fordulnak elő - olvasható a LiveScience tudományos hírportálon.

"Az ilyen 'keltetők' a modernkori cápák esetében is ismeretesek. Első ízben került azonban arra bizonyíték, hogy a mezozoikumban is voltak hasonlók" - hangsúlyozta Jan Fischer, a freibergi Földtani Intézet paleontológusa, a tanulmány társszerzője. A mezozoikum 250 millió évvel ezelőtt kezdődött és 65 millió évvel ezelőtt ért véget. A mai cápákkal ellentétben mezozoikumi elődeik az édesvízben éltek. A fogak méretéből ítélve a felnőtt egyedek legfeljebb egyméteresek lehettek, folyami rákokkal és óriáskagylókkal táplálkoztak.

Az egykori tófenéken több tucat parányi fog került elő, valamint két cápafaj jellegzetes tojásai. Az egyik a Hybodontiformes porcos halak osztályához tartozott, amely szoros rokonsági viszonyban van a ma élő cápák Neoselachii csoportjával. A másik nagy valószínűséggel a Xenacanthidae-családhoz tartozott. Az egyedek 240 millió évesek lehettek.

A fogak kémiai összetétele arról tanúskodik, hogy a sekély tóban keltek ki a cápák. Ez azt jelenti, hogy az ősi cápák egyrészt igen hasonlítottak kései utódaikhoz, másrészt markánsan különböztek tőlük. Azok a mai cápák, amelyek nem elevenszülők, szintén sekély, védett vizekben rakják le tojásaikat. Ugyanakkor a jelenkori cápákkal ellentétben édesvízi lények voltak.

Azt nem lehet tudni, hogy hová tűntek az őscápák, miután lerakták tojásaikat a keltetőben. Nagy valószínűséggel "élték a világukat" a tó mélyebb részein, ám előfordulhat, hogy az óceánba távoztak. "Csak találgathatunk. Úgy véljük, hogy a felnőtt egyedek is az édesvízben éltek, de erre nincs bizonyíték" - hangsúlyozta Jan Fischer.