A felfedezésről a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society októberi számában jelent meg részletes tanulmány. A szupernóva a Napnál nagyobb tömegű csillag végső, nagy robbanása, mely során a csillag fényessége néhány hónapon keresztül egy átlagos galaxiséval vetekszik. A szupernóva-robbanás során a csillag ledobja a külső rétegét, amely a környezetét hidrogénnel, héliummal és nehezebb elemekkel telíti.

Az 1a típusú szupernóva-robbanásnál szoros kettősrendszerben keringő úgynevezett fehér törpék kísérőcsillagjuktól anyagot kapnak. Ez a folyamat egészen addig tart, amíg a fehér törpe át nem lépi az úgynevezett Chandrasekhar-határt (a Nap tömegének 1,44-szeresét), és saját gravitációja alatt össze nem roppan. Az ekkor beinduló szénfúzió a csillagot teljesen szétszakítja, így e jelenséget termonukleáris szupernóvának is nevezik.

Annak ellenére, hogy e folyamatban relatíve alacsony tömegű csillagok vesznek részt, ezek a legfényesebb szupernóvák. Az 1a típusú szupernóvákat standard gyertyáknak is szokás nevezni, mert olyan robbanásokról van szó, amelyek mindig azonos módon játszódnak le. A robbanás tulajdonságaiból kiindulva meg lehet határozni, hogy milyen messze történt - olvasható a tanulmányt ismertető Space.com űrkutatási hírportálon.

A nemzetközi kutatócsoport a Hawaii-szigetek Mauna Kea vulkánjának tetején működő japán Szubaru-teleszkóp segítségével az ég telehold nagyságú szelvényét figyelték több éjszakán keresztül. A kutatók az adott "égdarabkán" 150 szupernóvát fedeztek fel, közülük 12 tízmilliárd évesnél idősebb volt. Ez azt jelenti, hogy e csillagok akkor robbantak fel, amikor a Világegyetem "mindössze" 3,7 milliárd éves volt.

Az új kutatás kimutatta, hogy az 1a típusú szupernóvák a korai univerzumban ötször olyan gyakoriak voltak, mint napjainkban. Ezek a szupernóvák voltak a vas főforrásai, amely a földmag fő összetevője és létfontosságú alkotóeleme a vér oxigénszállító metalloproteinjének, a hemoglobinnak is.