A magyarországi török hódoltság és az Oszmán Birodalom történetének nemzetközi hírű kutatója 84 éves korában pénteken hunyt el - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem hétfőn az MTI-vel.

Káldy-Nagy Gyula 1927. július 14-én született a Veszprém megyei Nagydémen. Két éves jogi tanulmányok után iratkozott be az ELTE turkológia szakára, ahol 1955-ben szerzett diplomát, majd kapott tanársegédi megbízást a Török Filológiai Tanszéken.

1963-ban adjunktus, 1969-ben docens, 1981-ben egyetemi tanár lett, 1990-ben már tanszékvezetőként tevékenykedett. Nyugalomba vonulásakor, 1997-ben professor emeritusszá választották, és még évekig megtartotta óráit, később pedig főleg a doktoranduszokat segítette tanácsaival. Tagja volt a kar professzori tanácsa elnökségének.

Mintegy ötvenéves oktatómunkája során nemzedékekkel szerettette meg az oszmanisztikát, rendkívüli volt olvasottsága, vitathatatlan kompetenciája a legnehezebb arab betűs szövegek feloldásában. A magyar tudomány számára talán azzal tette a legnagyobb szolgálatot, hogy még az 1960-1970-es években nagy mennyiségű, főként a magyarországi hódoltságra vonatkozó oszmán irat mikrofilmjét szerezte meg Isztambulból.

Munkásságának egyik fő vonulata a hazai területek török forrásainak közzététele és elemzése volt. Több közigazgatási egység (így a Budai, Mohácsi, Szegedi, Gyulai és Csanádi szandzsák) különböző összeírásait dolgozta fel összesen kilenc, többnyire vaskos kötetben (egyet Fekete Lajossal közösen). Monográfiát szentelt a Magyarország történetében meghatározó szerepet játszó Szulejmán szultánnak, számos magyar és idegen nyelvű cikkben tárgyalta a korai oszmán kor és az oszmán hadszervezet főbb kérdéseit. 

Két szemeszteren át magyart tanított az Ankarai Egyetem Hungarológiai Tanszékén, később meghívást kapott a Koppenhágai, a Bécsi és a New York-i Columbia Egyetemre is. Szakmai kiválóságát értékelte a Török Történeti Társaság, amely 1982-ben tiszteletbeli tagjává választotta, idehaza 1994-ben Széchenyi-díjat kapott.