Október 18-tól akár a számítógép képernyőjén, akár az okostelefon kijelzőjén keresztül hozzáférhetnek a Telekom új, streaming alapú zeneszolgáltatásához, amelynek nagy előnye, hogy éppen aktuális hangulatuk szerint válogathatnak a közel egymillió zeneszámból álló, állandóan frissülő kínálatból. A részletekért olvassa el a techline.hu cikkét!
Új hazai internetes zeneszolgáltatás
Az internetezők mindig változatos, az ízlésüknek megfelelő zenét hallgathatnak anélkül, hogy előzetesen órákat töltenének a zeneszámok felvételével és saját válogatások készítésével.
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
Szigeti Ferenc: Volt megkeresés, de soha nem szerveztek be
Történelmi pillanat, megnyíltak az ügynökakták – mutatjuk, mit találhatunk, és mi az, amit biztosan hiába keresünk
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Történelmi elnökséget akart Trump, és megkapta a republikánusok történelmi félidős veresége formájában
A Képviselőházban és a Szenátusban is a demokratáké a többség, már csak a győzelmük mértéke kérdéses – élő közvetítés a félidős választásokról
Mississippiben 43 szavazat a különbség, Alaszkában alig 1700 – így állnak a legfontosabb szenátusi versenyek
Paul Lendvai: Bumerángként üthet vissza Trump önbecsapása
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Sérülésmentes, alig futott kocsiként árulják a luxusautót.