Amerikában is kereshetik az elveszett orosz űrszondát

A NASA amerikai és az ESA európai űrügynökség felajánlotta segítségét az oroszoknak a hónap elején útjára indított Fobosz-Grunt (Phobos-Talaj) Mars-szonda felkutatásához.

  • MTI MTI
Amerikában is kereshetik az elveszett orosz űrszondát

A vörös bolygó felé, illetve annak nagyobbik holdjára, a Phobosra talajminta gyűjtése céljából indított űreszköz Föld körüli pályán ragadt, nem indult el a bolygóközi térbe, és a Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal szakemberei nem tudnak kapcsolatba lépni vele.

Az orosz űrkutatók azt nyilatkozták, hogy gyakorlatilag csődöt mondott a vállalkozás.

Kedden Washingtonban a NASA egyik illetékese közölte, hogy a Roszkoszmosszal és az európai űrügynökséggel karöltve kísérletet tesznek, hogy felleljék és ellenőrzés alá vonják a szondát.

Ebben jelentős szerepet játszhat a németországi Darmstadtban létesített ESA-műholdkövető állomás, amely az eredeti tervek szerint a Mars felé tartó útja során kísérte volna figyelemmel az űreszközt. A darmstadti űrközpont egyik illetékese jelezte: a szonda elvesztése miatt teljes mértékben módosítani kell az alapprogramot.

Egy orosz szakértő elmondta: a jelenlegi számítások szerint a 13 és fél tonnás szerkezet december végétől februárig maradhat Föld körüli pályán. Ezt követően visszahull bolygónkra, a becsapódás helyét viszont csupán egy nappal annak bekövetkezte előtt lehet majd meghatározni.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.