szerző:
MTI/Népszabadság
Tetszett a cikk?

Nagyjából 450 ezer számítógépen válik jogellenessé 2012 márciusától a Microsoft-termékek használata a kormány döntése nyomán, a kabinet ugyanis nem ad pénzt a tíz éve használt szoftverek bérlésére - írja szombati számában a Népszabadság.

A tisztaszoftver.hu oldalon olvasható pár soros közlemény szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a versenysemlegesség szem előtt tartásával, a piaci verseny elősegítése érdekében meg kívánja szüntetni az egy piaci cég által fejlesztett szoftverek bérlésének támogatását. Az NFM szakmai álláspontja szerint a köz- és felsőoktatási intézmények igényeit – néhány speciális esettől eltekintve - képesek kielégíteni az ingyenesen használható nyílt forráskódú szoftverek is.

A Tisztaszoftver program költségeit ezért nem tervezték be a jövő évi költségvetésbe, így az érintett oktatási intézmények 2012. március 1-ig használhatják jogszerűen a program keretében a Microsofttól bérelt szoftvereket. A bérleti díj a Népszabadság információi szerint gépenként 2000 forint volt évente, a kormányzat ezzel a lépéssel nagyjából egymilliárdot spórol.

Lerch Attila, a Microsoft oktatási üzletág vezetője szerint a kormánnyal kötött megállapodásnak köszönhetően valamennyi hazai oktatási intézmény - az általános iskoláktól az egyetemekig - jogtiszta szoftvert használhatott. Ez a jog az intézményekben oktató tanárok, egyetemi oktatók otthoni géphasználatára is kiterjedt. Az előző években a felsőoktatási hallgatók is hozzájuthattak a tiszta szoftverekhez, ám a 2011 júniusában újrakötött megállapodás már csak ötvenezer hallgatóra korlátozta ezt a jogot - írja a lap.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!