szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Február elsejétől 12 országban elérhető lesz a Kinect for Windows; ezt Steve Ballmer jelentette be a CES (Consumer Electronic Show) nyitóbeszédében. Magyarországon még várni kell az Xbox-vezérlő hagyományos számítógépekkel is működő változatára.  

Hónapok óta egyértelmű már, hogy a Microsoft az Xboxhoz kifejlesztett mozgásérzékelős vezérlő hagyományos számítógépekkel is működő változatának fejlesztésén dolgozik. Most azonban a Microsoft ügyvezető igazgatója, Steve Ballmer a Las Vegasban rendezett szórakoztatóelektronikai kiállítás nulladik napján, a nyitóbeszédében azt is elárulta, hogy február elsejétől 12 országban elérhető lesz a Kinect for Windows. Erről több más lap mellett a silicon.de is beszámolt.

A Kinect for Windows a Windows-team blogbejegyzése szerint 249 dollárba kerül majd; ez a hardver és a szoftver mellett egyéves gyártói garanciát és szoftverfrissítést foglal magában. Az év folyamán ki fognak adni majd egy olcsóbb változatot is, melyek elsősorban oktatási célokra szánnak, ennek 149 dollár lesz az ára.

Microsoft

Külsőre nem különbözik a Kinect for Windows az eredeti, Xbox játékkonzolra fejlesztett változattól. A számítógépes verzió ugyanakkor közelebbről is működik. A kamera már ötven centiméteres távolságban felismeri a gesztusokat. Emellett az USB-kábel rövidebb, és egy kis adapterrel érkezik, ami megkönnyíti más USB-eszközök használatát.

Az Xbox 360 játékkonzolhoz tervezett, infravörös kamerákkal működő mozdulat- és beszédfelismerő irányítóból a Microsoft adatai szerint eddig mintegy 18 millió darabot adtak el. Az  intelligens vezérlő még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint az eddigi leggyorsabban fogyó szórakoztatóelektronikai berendezés.

A hagyományos számítógépekkel is használható verzió február elsejétől Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Írországban, Japánban, Kanadában, Mexikóban, Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Új-Zélandon lesz elérhető. Itthon egyelőre várni kell az új eszközre.

A Microsoft nagy lehetőségeket lát a gesztus-alapú vezérlés üzleti felhasználásában, ezért elindítja a Kinect for Business projektet is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Tech

CES 2012: vízálló nanobevonat okostelefonokra és tweetkórus

Vízálló nanobevonat okostelefonokra, több mint ötven új táblagép, köztük csepp- és ügyetlenszakács-álló tablet, 30-50 ultrabook, a diétát segítő csuklópánt, 3D nyomtató a saját szobrunk elkészítésére, Microsoft tweetkórus – néhány érdekesség a 2012-es Las Vegas-i International Consumer Electronics Show (CES) kínálatából. Előfordulhat, hogy idén utoljára ilyen nagy és csillogó a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai szakmai vására.

MTI/Népszabadság Tech

A Microsoftnak is nehezebb lehet Orbánék miatt

Nagyjából 450 ezer számítógépen válik jogellenessé 2012 márciusától a Microsoft-termékek használata a kormány döntése nyomán, a kabinet ugyanis nem ad pénzt a tíz éve használt szoftverek bérlésére - írja szombati számában a Népszabadság.

hvg.hu Tech

Az év legnagyobb teches sikerei

Az IBM szuperszámítógépe az USA legjobb kvízjátékosait győzte le, a Kinect még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, mint az eddigi leggyorsabban fogyó szórakoztatóelektronikai berendezés. Berobbant a piacra az Amazon Kindle Fire, a Samsung Galaxy telefonok és a Google + méltó versenytársa lett az iPhone-nak és a Facebooknak, a Windows Phone pedig új irányt mutat a Microsoftnál.

hvg.hu Tech

Tesztfázisban a Microsoft közösségi keresője

Három amerikai egyetemen tesztelik a diákok a Microsoft So.cl nevű új kommunikációs platformját. Egyelőre kísérleti fázisban van a metakereső projekt, amely nem a meglevő közösségi oldalak - például a Facebook vagy Twitter - versenytársának készül.  

hvg.hu Tech

Megveheti a Microsoft a Nokia okostelefon-részlegét

Egy mobil iparági megfigyelő szerint a Microsoft és a Nokia hamarosan tárgyal a finn telefongyártó cég okostelefon-részlegének értékesítéséről – beleértve „egy-két” gyártóüzemet is.