Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A Fővárosi Állatkertben megerősödött védett madarakat és teknősöket engedtek vissza a természetbe a Hortobágyon.
A téli hidegben legyengült, életveszélyben lévő madarak a Fővárosi Állat - és Növénykertben erősödtek meg annyira, hogy csütörtökön szabadon engedhették őket a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai. A madarak egy részét állatszerető mangánszemélyek vitték be az Állatkertbe, de akadtak olyanok is, amelyeket a nemzeti park szakemberei találtak meg legyengült állapotban.
Mostanra az állatok eléggé megerősödtek, és a kondíciójuk is megfelelővé vált ahhoz, hogy a természetben önállóan is boldogulni tudjanak. Csütörtök délben egy fehér gólyát, két szürke gémet és két egerészölyvet engedtek szabadon a Hortobágyi Nemzeti Park védett területén, a Hortobágyi Vadaspark térségében.
A madarakon kívül hat mocsári teknős is visszakerült a természetbe. A hüllők többségét Budapest területén találták, és félő volt, hogy - a gépjárműforgalom miatt - valami bajuk esik. Egy teknős a szabadba visszaengedettek közül az állatkerti Nagy-tóban jött világra. Magyarországon a legtöbb sérült, emberi segítségre, adott esetben állatorvosi ellátásra szoruló vadmadárról a Fővárosi Állat- és Növénykertben gondoskodnak.
A madarak bekerülésének oka sokféle, a kondíció problémák mellett különféle sérülések, törések, áramütés és mérgezés is szerepel közöttük.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.