Egy David Jones nevű kaliforniai iPhone-tulajdonos is bepereli az Apple-t – jelentette a
Los Angeles Times. A férfi nem az első, aki úgy véli, a hangfelismerő személyi asszisztens nem olyan okos, mint a reklámban: néhány hete egy másik, New York-i tudatos vásárló már pert indított az Apple ellen
hasonló vádakkal.
Az amerikai multimédiás marketingkampány során az Apple hamis és megtévesztő képet fest a vádak szerint a Siri szolgáltatás funkcióiról. Sok Apple tévéreklám például azt sugallja, a Sirivel akár klasszikus rockszámok gitárakkordjait is meg lehet tanulni. A reklámok szerint mindez könnyedén megvalósítható az Apple asszisztenssel, a felhasználók szerint nem. A panaszok szerint a hirdetések megtévesztőek, mert nagyban eltérnek a valós funkcióktól, ezzel félrevezetik a fogyasztókat.
A Los Angeles-i panaszos szerint a Siri sokszor nem érti, mit kérdez tőle, túl sokat kell várni a válaszra, ami gyakran nem is helyes. David Jones decemberben vásárolta a készülékét, és úgy véli, kártérítés jár neki és mindazoknak, akik iPhone 4S-t vettek.
A támadás az Apple reklámok központi elemét érinti – az iPhone 4S marketingstratégia jóformán a Siri körül forog. Az első reklámban a Siri-funkciókat mutatták be, majd egyre plasztikusabb képet festettek arról, mire képes szerintük a Siri – többek között egy Amerikán átutazó pár és egy alakuló rockzenekar sztorijába csomagolva.
Az iPhone 4S tulajdonosok többsége (87 százaléka) használja a Sirit legalább havonta az
AppleInsider szerint. A válaszadók a „nagyon kiábrándító”-tól a „legjobb dolog a toast feltalálása óta” kategóriáig szavazhattak. Összességében a felhasználók fele (55%) elégedett a szolgáltatással, 9 százalék elégedetlen, a többiek valahol középen helyezkednek el a skálán.
Az Apple jelentős energiákat fektetett a megoldásba, de még mindig béta verzióként beszélnek róla.
A Siri jelenleg az angol mellett franciául, németül, japánul ért, az angolt ausztrál, brit és amerikai kiejtéssel is. Az Apple ígérte szerint még idén érkezik a mandarin Siri - az olasz, a koreai és spanyol verzióval egyetemben.