Az Apple részvények kedden elérték 644 dolláros szintet – jóllehet februárban még az ötszáz dolláros határ átlépését ünnepelték a befektetők. Év eleje óta közel hatvan százalékkal nőtt a papírok értéke - áll a
BBC hírében.
Az iPhone gyártójának életében ez újabb mérföldkő. 1997-ben még 3,19 dollárt ért egy részvény – a cupertinoi cég akkoriban a csőd lehetőségével is szembesült.
A Microsoft értéke jelenleg 260 milliárd dollár. A dotcom boom-csúcsán, 1999-ben 619 milliárd dollár volt a piaci kapitalizációja.
Az Apple újjáéledése
Az Apple Steve Jobs visszatérte után kelt új életre. A
tavaly elhunyt Apple elnök-vezérigazgató vezetése alatt a cég először a számítógépekből, később az iPod zenelejátszókból, majd az iPhone készülékből csinált aranybányát.
Steve Jobs az Apple társalapítója volt az 1980-as években, de az évtized végén kirúgták. 1997-ben hívták vissza, ez után teljes ráncfelvarráson esett át az Apple. A termékcsalád-váltási folyamat végére aratták le az iPhone és a táblagép-pin-off, az iPad sikerét.
Az Apple idén januárban rekord nettó nyereséget jelentett be: 2011 utolsó negyedévére közel százmilliárd dollárra (97,6 milliárd dollár) hízott a készpénzállománya.
Az elmúlt években egyre erősebb lett a nyomás az Apple vezetőségén, hogy mire fordítja hatalmas összeget, ezért márciusban
osztalékfizetésről és saját részvény vásárlásról döntött a társaság vezetése. Összesen 45 milliárd dollárt költenek el az elkövetkezendő három évben.