Évgyűrűkben bukkantak rá egy évszázados rejtély kulcsára

Az ősi fák anyagának szén-14 izotópos elemzése azt mutatta, hogy a kozmikus sugárzás 774-ben és 775-ben érte őket - számoltak be eredményükről a Nagojai Egyetem kutatói a Nature tudományos magazinban.

A Földet folyamatosan bombázzák protonok és más szubatomi részecskék, amelyeket nagy energiájú források bocsátanak ki az űrben. A részecskék a sztratoszférát alkotó molekulákkal ütköznek, és a nitrogéngáz molekuláival reakcióba lépve létrehozzák a szén 14-es tömegszámú izotópját, a C-14-et, amely aztán elnyelődik a bioszférában.

Vizsgálataikban a japán kutatók úgy találták, hogy a két cédrusban 1,2 százalékkal magasabb volt a szén-14 izotóp szintje 774-ben és 775-ben, mint a korábbi és a későbbi években. A C-14 háttér koncentrációja tekintetében ez hatalmas különbségnek számít.

A kozmikus sugárzás egyik forrása a Nap, amelynek aktivitása az úgynevezett Schwabe-ciklusokban változik. A kutatók azonban úgy vélik, hogy a 774-775-ös kozmikus sugárlöket nem illeszthető a korabeli napfoltciklusokba, és jóval nagyobb, mint bármely ismert napkitörés.

A másik lehetőség, hogy egy szupernóva volt a sugárforrás, ám ennek nincs az északi féltekén dokumentált nyoma 775 környékén. Számítások szerint abban az időben két közeli szupernóva - a Cassiopeia A és a Vela Jr. - maradványai létezhettek, amelyek azonban túl távol voltak a Földtől ahhoz, hogy energiájukat felelőssé lehetne tenni a szén-14 fellelt mennyiségéért.

"Jelenlegi tudásunkkal nem tudjuk meghatározni az esemény okát - ismerte el Mijake Fusza, a kutatócsoport vezetője. - Annyit tudunk mondani, hogy egy különlegesen nagy energiájú esemény történt űrkörnyezetünkben 775-ben, és valószínűtlen, hogy akár napkitörés, akár valamely közeli szupernóva lenne felelőssé tehető érte."

A csoport tagjai mélyebbre ásnak a rejtély megfejtéséért, a berillium izotópjait mérik az anyagmintákban a következő lépésben, és történeti feljegyzések után kutatnak, hátha valaki látott akkoriban egy furcsa fellobbanást az égbolton.