„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A Windows és a Windows Phone után újabb platformon tűnik fel a Microsoft böngészője.
A konzolokban már jóideje van valamiféle webböngésző, gondoljunk csak például a Nintendo Wii Opera által szállított megoldására. A konzolos böngészők egyetlen problémája, hogy netezésre leginkább technikailag alkalmasak, a felhasználói élmény a "Nézd, a tévén is lehet netezni" mondat után gyorsan és határozottan csökken. A probléma az irányíthatóságban rejlik: a konzolokat nem arra tervezték, hogy kényelmes legyen böngészni velük.
Ezen a problémán szeretne segíteni a Microsoft. A cég, az idei E3 konferencián tett bejelentése szerint, nemcsak elérhetővé teszi Xbox 360-ra az asztali platformján és a Windows Phone-ban is meglévő Internet Explorert, hanem az irányíthatóságot is próbálja értelmessé tenni: a nagyképernyős tévés böngészést a Kinect hangparancsok mellett meglévő mobilunkról és táblagépünkről is irányíthatjuk majd.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.