Kérdésekkel bombázták a Twittert a hatóságok

A Twitter bejelentette, hogy a Google gyakorlatához hasonlóan félévente közzéteszi a felhasználók adataira vonatkozó kormányzati kéréseket.

  • MTI MTI
Kérdésekkel bombázták a Twittert a hatóságok

A világ legnépszerűbb internetes keresőrendszere két éve vezette be, hogy nyilvánosságra hozza a kormányhatóságok által benyújtott információs igényeket. Ehhez most a közösségi üzenőhálózat is csatlakozott, az első közlemény hétfő óta már látható is a Twitter weboldalán.

A közzétett lista szerint az első félévben 849 kormányzati kérés érkezett a szolgáltatóhoz a felhasználókra vonatkozóan, az információs igények 63 százalékát - részben vagy egészében - ki is elégítették. A kérések zömét - összesen 679-et - az amerikai hatóságok terjesztették elő.

A Google legutóbbi, júniusban nyilvánosságra hozott listája 2011 második félévét részletezte: a tárgyidőszakban több mint 18 ezer 500 információs igény futott be az internetes céghez kormányügynökségektől, egyharmad részt amerikai hatóságoktól.

Egy amerikai bíróság éppen ezen a héten utasította a Twittert arra, hogy tegye hozzáférhetővé annak a felhasználójának az elérhető adatait és régi üzeneteit, akit tavaly vettek őrizetbe a hatóságok az Occupy Wall Street elnevezésű mozgalom New York-i tüntetéseinek idején.

A BBC szerint a mikroblog-szolgáltató először megtagadta az ügyészség kérelmét, méghozzá arra hivatkozva, hogy a hálózaton megjelenő tweetek - csiripek - nem a vállalkozás, hanem a felhasználók szellemi tulajdonát képezik. A szólásszabadság védelmében kifejtett álláspontját az Amerikai Polgárjogi Szövetség (ACLU) is támogatta.

A bíró azonban úgy ítélte meg, hogy a kért információk megadása nem sérti a vádlott, Malcolm Harris magánélethez fűződő jogát. "Ha valaki bejegyzést ír a mikroblogra, az olyan, mintha az ablakon kihajolva kiabálná szét mondanivalóját. Vagyis ésszerűen nem formálhat igényt magánszférára" - indokolta álláspontját a bíró.

A teljesítést azonban ahhoz a feltételhez kötötte, hogy előzetesen ő személyesen fogja átnézni az üzeneteket, és csak azokat bocsátja az ügyészség rendelkezésére, amelyek az eljárás tárgyához tartoznak.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.