Balogh Csaba
Balogh Csaba

Mit tudnánk elérni az üzleti életben megfelelő rálátással és inspirációval? Milyen magasságokba repülne a karrierünk, ha Steve Jobs segítené a döntéseinket? Íme a több iparágat is megreformáló Jobs néhány fontos irányelve.

A fokozott innovációhoz nem feltétlenül több pénzre van szükség. Sokkal fontosabb az, hogyan használjuk fel azt, ami rendelkezésre áll - véli Adalio Sanchez, az IBM egyik igazgatója. Erre a gondolatra épít Carmine Gallo Steve Jobs, az innováció mestere című könyve, melyben a szerző az Apple társalapítójának szemléletét mutatja be, sok hétköznapi példával illusztrálva, hogy az irányelvek nemcsak Jobsnál működtek - minden országban, minden iparágban segíthetik a sikert. Példák tehát a könyvben, az elveket pedig rögtön mutatjuk.

1. irányelv: “Azt csináljuk, amit szeretünk!”

Steve Jobs egész életében a szívére hallgatott, és szerinte ennek köszönhette azt, amit elért. Ahogy Steve Jobs a Stanford Egyetemen tartott avatási beszédében is hangsúlyozta: "A tükörbe nézve reggelente azt kérdeztem magamtól: ha ma lenne az életem utolsó napja, azt csinálnám, amit ma csinálni akarok? És amint a válasz egyre többször lett 'nem', tudtam, hogy valamin változtatnom kell."

©

2. irányelv: “Hagyjunk nyomot a világegyetemben!”

Az Apple és Steve Jobs nem találta fel sem a személyi számítógépet, sem az mp3-lejátszót, sem az okostelefont, sem a táblagépet - viszont komoly innovációkat vittek végbe ezekkel kapcsolatban. Az Apple-nél minden innováció egy nagy, merész jövőképpel és egy nagy adag inspirációval indul. Fontos, hogy a vállalkozás minden tagja ismerje a jövőképet és nem a csak a fizetésért, hanem a jövőkép elérése érdekében, annak szellemében dolgozzon.

3. irányelv: “Indítsuk be az agyunkat!”

A Macintosh sikerének egyik titka, hogy zenészek, költők, festők, zoológusok, történészek dolgoztak rajta, akik egyben a világ legjobb számítógéptudósai voltak. Fontosak tehát a széleskörű ismeretek, a széles körből származó élmények, azok nélkül ugyanis csak lineáris megoldásokat találunk a problémákra. Steve Jobs szerint az a lényeg, hogy megismerkedjünk az emberek által alkotott legjobb dolgokkal, és legyenek ezek bármilyen területről is származók, próbáljuk meg őket felhasználni ahhoz, amit csinálunk.

©

4. irányelv: “Álmot áruljunk, ne terméket!”

“Mi nem akarjuk behülyíteni az embereket. Nem akarunk rájuk tukmálni valamit, amire nincs szükségük. Kitaláljuk, mi kell nekünk. És azt hiszem, elég jó érzékkel tudjuk végiggondolni, hogy vajon sok másik embernek is kellene-e ilyen” - így gondolkodott Steve Jobs, aki például tudta, hogy az embereknek nagy álmuk, hogy egy zenelejátszó megtöltése ne teljen indulás előtt több órába. Ezért tette bele az Apple az iPodba a FireWire csatlakozó. Az akkori USB-technológiával ezer dalt öt órába telt átmásolni, míg a FireWire-rel kevesebb mint tíz percbe.

©
5. irányelv: “Mondjunk nemet ezer dologra!”

Steve Jobs legalább olyan büszke volt arra, amit nem csinált meg, mint arra, amit igen. A megállapítás egyetlen termékre vonatkoztatva is fontos: nem akkor vagyunk kész, amikor már nem tudunk mit hozzáadni, hanem amikor már nem tudunk mit elvenni belőle.

6. irányelv: “Hozzunk létre őrülten jó élményeket!”

Lehet egy termék akármilyen jó, ha az emberek nem érzik, hogy ez jobbá teheti az életüket. A cél tehát nem egy tökéletes kenyérpirító árusítása, hanem a kenyérpirító (vagy bármilyen más termék) által a pozitív élmény keltése a vásárlóban. El kell érnünk, hogy fülig szerelmes legyen a márkába.

7. irányelv: “Legyünk a kommunikáció mestere!”

Az innováció a dolgok elvégzésének olyan új módja, amely pozitív változást eredményez. Jobbá teszi az életet. Viszont az innováció teljesen értelmetlen, ha nem sikerül vele lázba hozni az embereket. Ezen irányelv követéséhez, legalábbis az első lépéshez például semmilyen anyagi befektetés nem szükséges: érdemes tanulmányozni Steve Jobs előadásmódját, például úgy, hogy a YouTube-on rákeresünk legnagyobb prezentációira.

7+1: És még egy dolog...

Ne hagyjuk, hogy a kétkedők elvegyék a kedvünket! Steve Jobs szerint “Nem tudod egymáshoz kapcsolni a pontokat a jövőt fürkészve, a kapcsolatok csak a múltból visszanézve látszanak majd. Ezért bíznod kell abban, hogy a pontok valahogy összekapcsolódnak a jövődben.” Ez a gondolat szintén a már említett, Stanford Egyetemen tartott, nagy hatású avatóbeszédben hangzott el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Habzó, bűzös trutyi lebegett a Duna felszínén Dunaújváros közelében

Habzó, bűzös trutyi lebegett a Duna felszínén Dunaújváros közelében

Tízen haltak meg az utakon a hosszú hétvégén

Tízen haltak meg az utakon a hosszú hétvégén

Ezt az alkalmazást imádják most a legjobban az iPhone-osok

Ezt az alkalmazást imádják most a legjobban az iPhone-osok

István, a király rockopera-versenyt írnak ki az iskolásoknak

István, a király rockopera-versenyt írnak ki az iskolásoknak

Halála előtt két nappal rendelkezett busás vagyonáról Epstein

Halála előtt két nappal rendelkezett busás vagyonáról Epstein

Megérkezett a plugin hibrid Mercedes A-osztály

Megérkezett a plugin hibrid Mercedes A-osztály