Ha – Windows 7 alatt – a Vezérlőpult/Programok eltávolítása opciót választjuk, megdöbbenünk, mennyi „ismeretlen” programmal találkozunk. Vajon ki telepítette ezeket a gépünkre? Talán a házastársunk, talán a gyerekünk, de elképzelhető, hogy miközben gyanútlanul szörföztünk, a program sunyin telepítette magát, és persze az is lehet, hogy mi adtunk rá engedélyt azzal, hogy figyelmetlenül bepipálva hagytunk egy opciót.
Ha el akarjuk kerülni az ilyen helyzeteket, érdemes telepítenünk az InstallGuard nevű szoftvert, amely – ahogyan arra a neve is utal – egyfajta őrként ügyel arra, nehogy illetéktelen szoftverek telepedjenek fel a számítógépünkre. Attól kezdve, hogy fut a gépünkön, senki nem tud programot telepíteni rá, csak aki ismeri a jelszót, a program ugyanis csakis ennek a megadása után engedi a telepítést.
Kellemes ráadás, hogy mindeközben figyeli a háttérfolyamatokat is, s ha valami gyanúsat észlel, akkor csak engedéllyel hagyja azt tovább futni. A programot (amely személyes használatra ingyenes) innen tölthetik le.