Egész egyszerűen ellenőrizheti, lapul-e vírus a gépében

A vírusok és egyéb számítógépes kártevők napi fenyegetést jelentenek számítógépünkre, adatainkra. Nem árt tehát, ha rendszeresen ellenőrizzük komputerünket.

  • hvg.hu hvg.hu
Egész egyszerűen ellenőrizheti, lapul-e vírus a gépében

Egyre többféle vírus fenyegeti számítógépünket, szerencsére víruskergetőkből is bőséges a választék. Mindenképpen nélkülözhetetlen egy (sőt két) antivírus program a gépünkön, azonban az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a jobbak közülük meglehetősen erőforrás-igényesek, ráadásul folyamatosan ki kell egészíteni a tudásukat is. Talán ezért is válnak egyre népszerűbbé a felhőalapú vírusvédelmi megoldások, hiszen nem kell telepíteni őket, ráadásul folyamatosan frissülnek.

A Bitdefender QuickScant sem kell telepítenünk, ennek ellenére éppúgy ellenőrzi rendszerünk rejtett és kritikus területeit, mint egy telepített program, ráadásul még csak nem is lassítja PC-nket.

Ha ki szeretnénk próbálni, lépjünk fel a Bitdefender oldalára, s egyszerűen kattintsunk a Scan gombra. Elindul rendszerünk vizsgálata, amelynek menetét egy állapotcsík mutatja, s közben elrettentő dolgokat olvashatunk (angolul) a számítógépes kártevők ténykedéseiről.

Ha elkészült a program a szkenneléssel, kijelzi, hogy mit is talált, a rejtett rootkitektől kezdve egészen a jelszófigyelőkig. Sajnos eltávolítani nem tudja ezeket, erre már be kell vetnünk egy „valódi” antivírus-programot, viszont felajánlja az ingyenes Bitdefender Internet Security 2013 program letöltését.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.