Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Arra persze senkit sem bíztatnánk, hogy USB kulcsával kapargassa mondjuk táblagépe megjelenítőjét, azonban van olyan pendrive, amellyel ezt is meg lehet tenni.
Érthető, hogy kedveljük a több célú eszközöket, még ha egy-egy funkciójuk inkább komolytalan, sőt megmosolyogtató. Persze olyan kütyük is vannak, amelyekbe valóban hasznos funkciókat „zárnak” fejlesztőik, ilyen például a sokat mondó nevű 2-in-2 USB Mini Touch Flash Drive. A kis tárolóeszköz probléma nélkül illeszkedik számítógépünk USB portjába, s gumírozott „hegyével” játszi könnyedséggel írhatunk bármilyen érintőképernyőre.
A mindössze 16 grammos tároló 2,4,6,8,16 és 32 Gbájtos változatban kapható, és elboldogul a Windowsokkal (az XP-től a 8-ig), a Linux 2.4-gyel, valamint a Mac OS X, illetve későbbi verziókkal. Az ára is baráti, 15 dollárba kerül a legkisebb, míg 36 dollárba a legnagyobb kapacitású változat.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.