Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
A nyelvórákkal az az egyik probléma, hogy nem feltétlenül a mi időbeosztásunkhoz idomulnak. Ezért is jó, hogy a neten akkor keressük fel virtuális nyelvtanárunkat, amikor éppen ráérünk.
Ha szórakoztató formában szeretnénk egy nyelv alapjait elsajátítani, ráadásul nem szeretnénk nyelvtanárnak fizetni, akkor megéri egy pillantást vetni a Lingo Hut weboldalra. Az oldal felismeri, hogy honnan léptek fel rá, így rögtön egy magyar nyelvű felület fogad bennünket. Először eldönthetjük, milyen nelven szeretnénk tanulni – nyolc nyíelv közül választhatunk, köztük az alapnyelvek (angol, német, spanyol, francia olasz), illetve a kínai, a portugál és a holland is megtalálható.
Válasszunk tehát nyelvet, majd ismerkedjünk meg nyelvtanárunkkal a szolgáltatás ablakának bal oldalán. Most válasszunk leckét magunknak – ha abszolút kezdők vagyunk, érdemes legelölről kezdeni. Ezek a leckék tulajdonképpen a legfontosabb szavak és kifejezések elsajátítását segítik. AC tanárunk türelmes, annyiszor ismétli el egymás után a szavakat, míg csak azt nem érezzük, most már álmunkból felkeltve is azonnal visszamondjuk ezeket.
Egy nyelvóra persze akkor az igazi, ha játékos formában segít rögzíteni a tanultakat. A Lingo Huton játékokból sincs hiány, ezeket balra találjuk. Alul még egy szótár si megjelenik, hogy segítsen memorizálni a tanultakat.
Azt persze nem állítjuk, hogy a Lingo Hut oldalt látogatva kis idő múlva folyékonyan beszélünk majd a választott nyelven, az alapok elsajátításában azonban remek segítség, ráadásul egyetlen fillért sem kér tőlünk.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
A MÁV közlése szerint a délelőtt folyamán állhat helyre a menetrend.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.