A hazai IKT szektorban foglalkoztatottak aránya alapján – ami mintegy 150 000 főt jelent – Magyarország a harmadik helyen áll az Európai Unióban. Ezt a pozíciót az IVSZ szerint erősen veszélyeztetik az új keretszámok.
„A teljes hazai export közel 20%-át produkáló magyar szoftverexport kivéreztetését eredményezheti a kormány felsőoktatási keretszámokról szóló döntése. A meghatározóan magyar szellemi teljesítményre épülő piac már ma is súlyos szakemberhiánnyal küzd, ha ez a tendencia tovább folytatódik, a magyar vállalatok behozhatatlan versenyhátrányba kerülnek” – hangsúlyozta Laufer Tamás, IVSZ elnöke.
„A mérnökképzés ilyen mértékű visszaesését minden eszközzel meg kell akadályozni, a szakemberképzés mennyiségi és minőségi színvonalát a jövőben is fontos lesz – akár az eddigiektől eltérő módon és konstrukcióban – biztosítani. Erre várna az IVSZ javaslatot a kormánytól” – tette hozzá.