szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

4K-s tévésugárzás indul Japánban 2014 júliusában - jelentette az Aszahi Simbun japán napilap kedden. Kísérleti jelleggel Európában már üzemel hasonló.

A japán belügyi és távközlési minisztérium eredetileg 2016-ra tervezte az UHD-tévéadások bevezetését, de a lap szerint a szigetország lakói már a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság döntőjét is a jelenleginél négyszer nagyobb felbontásban nézhetik majd, amennyiben rendelkezni fognak az ehhez szükséges készülékkel.

Az Aszahi azt is közölte, hogy már folyik a 4K-nál is négyszer nagyobb felbontást biztosító, nyolcezer vízszintes képpontú (8K) műsorszórás előkészítése. A minisztérium állítólag 2016-ban tervezi megindítani a 7680-szor 4320 képpontos felbontást lehetővé tevő technológiával végzett próbaadást.

A lépéssel a kormány megfigyelők szerint a Toshiba, a Sharp, a Sony és a Panasonic által gyártott ultranagy felbontású televíziókészülékek eladásainak akar hátszelet adni. A méregdrága készülékek iránti kereslet ugyanis jelenleg elmarad a várttól, elsősorban azért, mert azok előnyeit UHD-s műsorok hiányában nem tudják kihasználni a vásárlók.

A párizsi székhelyű Eutelsat nemrég indította a kontinens első, publikusan elérhető 4K-s felbontású, vagyis UHDTV csatornáját, de ez egyelőre csak kísérleti jelleggel üzemel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!