szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A PC-k, a konzolok és a mobilos platformok után egy újabb felületet hódított meg a Worms, immár a Facebookon is játszható.

A Worms névről lehet, hogy nem ugrik be mindenkinek, hogy melyik játékról van szó, de a kukacokkal való egymásra lövöldözés már biztos nagyon sokakban felidézi az 1995 óta hódító játék valamelyik verzióját. A játék mögött álló Team 17 most hozta össze a program facebookos verzióját, melyben az ismerőseink vezérelte kukacok ellen játszhatunk a két alapból elérhető, vagy az általunk létrehozott szigetek valamelyikén. A cél ezúttal is az, hogy a másik fél kukacait hamarabb likvidáljuk a 19 fegyver valamelyikével, mint ahogy ő tenné a mi egységeinkkel ugyanezt.

A Worms ingyen játszható a Facebookon.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!