szerző:
hvg.hu

Napok óta hallani a Google új érintőképernyős notebookjáról, azonban tegnaptól már meg is rendelhető, igaz, egyelőre még csak tőlünk nyugatabbra.

Akár már most is meg lehet rendelni az Egyesült Államokban a Google Play Store-ban az új Google Chromebook wifis változatát, az LTE-s verzióra viszont áprilisig még várni kell.

A Chromebook Pixel 12,85”-os, Gorilla Glass borítású, 3:2 arányú képernyőjén függőlegesen 18%-kal több tartalom jeleníthető meg, mint a 16:9-es display-eken. A megjelenítő felbontása 2560x1700 pixel (235 ppi), és persze érintésekkel is vezérelhető.

A notebook belsejében 1,8 GHz-es Core i5 processzor dolgozik, 4 GB-nyi RAM társaságában. A tárolásnál két opció közül lehet választani: 32 vagy 64 GB SSD, az előbbi a wifis, míg a másik az LTE-s változatnál érhető el. Ha viszont valaki kevesellné a tárhelyet, az megnyugodhat, a Google ugyanis valamennyi Pixel-vásárlónak további 1 terabájtnyi ingyen tárhelyet ad a Google Drive-on három éven keresztül.

©

A 29,8x22,46x1,62 centis (azaz igencsak vékony) készüléken két USB port, egy SD-kártya slot, továbbá egy Mini Display port is lesz a külső monitor számára. Lesz még benne két mikrofon, egy HD kamera és egy fényérzékelő a billentyűzet felett. Ami az akkuja teljesítményét illeti: egy feltöltéssel állítólag 5 óráig bírja (átlagos feladatvégzéssel számolva).

Sajnos nem lesz túl olcsó mulatság: a wifis modell 1299 dollárba, míg az LTE-s 1499 dollárba fog kerülni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vádat emeltek az olasz vadász ellen, aki lelőtte a társát a Bakonyban

Vádat emeltek az olasz vadász ellen, aki lelőtte a társát a Bakonyban

Megszereztük a jelentést, amely leírja, mitől lett fertőzött a Borsodi Víz

Megszereztük a jelentést, amely leírja, mitől lett fertőzött a Borsodi Víz

MTVA: Jó döntés volt, hogy nem megyünk az Eurovízióra, máris rekordot döntött A Dal 2020

MTVA: Jó döntés volt, hogy nem megyünk az Eurovízióra, máris rekordot döntött A Dal 2020

Fizetett, mégis jól meglepődött az autós, aki pénteken Kapuváron parkolt

Fizetett, mégis jól meglepődött az autós, aki pénteken Kapuváron parkolt

653 lóerős villanykamiont mutatott be az Iveco és a Nikola

653 lóerős villanykamiont mutatott be az Iveco és a Nikola

Mészáros Lőrinc újabb milliárdos szemétmegbízást nyert

Mészáros Lőrinc újabb milliárdos szemétmegbízást nyert