Részt veszünk egy érdekes eseményen, és már előre tudjuk, hogy kinek szeretnénk majd elküldeni az ott készült fotókat? Ráadásul iPhone-unkkal készítenénk a képeket? Akkor érdemes letölteni a SnapAndGo nevű ingyenes alkalmazást, ez az app ugyanis egészen új szintre helyezi a képek megosztását.
Előre beállíthatjuk ugyanis, kiknek akarjuk majd elküldeni a képeket (itt e-mail címeket kell megadnunk), utána pedig kitölthetjük, hogy hol, milyen eseményen és mikor készülnek a fotók, sőt rövidebb-hosszabb megjegyzéseket is írhatunk.

Mindezt előre megtehetjük, aminek az az előnye, hogy később, az események forgatagában már csak a fényképezésre kell koncentrálnunk, amit természetesen ebből az alkalmazásból kell indítanunk. Ezután csak az Email gombra kell kattintanunk, hogy a korábbiakban rögzítettek megkapják elektronikus levélben a fényképeket, a már megtett kiegészítésekkel együtt.