A nagy Apple-bejelentés: 3 perc alatt elkelt minden jegy

Hatalmas várakozásokkal áll szemben az Apple, ezt jól mutatja, hogy az idei WWDC fejlesztői konferenciára szóló igencsak borsos árú jegyek három perc alatt elfogytak.

  • hvg.hu hvg.hu
A nagy Apple-bejelentés: 3 perc alatt elkelt minden jegy

Június 10-én kezdődik az Apple idei WWDC konferenciája, ahol a hivatalos bejelentés szerint az iOS és az OS X operációs rendszerek új verzióit már egészen biztosan bemutatják, és még néhány meglepetés is jöhet. Az eseményre egyetlen jegy 1599 dollárba, azaz 370 ezer forintba kerül - illetve már csak került, hiszen az érdeklődők a Verge szerint mindössze három, a Cult of Mac szerint két perc alatt elkapkodták az összeset.

A Verge összesítése szerint 2011-ben 12 óra alatt vásárolták meg a San Franciscóba szóló jegyeket, de még tavaly is "sok idő", két óra alatt kelt el az összes.

A fokozott várakozás egyik oka, hogy az Apple idén még nem jelentett be semmilyen újdonságot - eltekintve az iPad egy kicsit módosított új verziójától -, és a WWDC-ig szinte biztosan nem is fog.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.