Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Jelentősen több bevétel mellett sokkal kevesebb profitról számolt be pénzügyi jelentésében az Amazon.
Az e-kereskedelmi cég kétszámjegyű, éves szinten 22%-kos bevételnövekedésről számolt be első negyedévről szóló pénzügyi jelentésében. Ezen belül a digitális tartalmak eladásaiból származó bevétel 7, míg az egyéb termékek értékesítéséből befolyt összeg 28 százalékkal nőtt, így 16,07 milliárd dolláros bevételre tett szert a vállalat az idei év első három hónapjában.
A bevétel megugrásával párhuzamosan ugyanakkor érezhetően csökkent a bevétel. Mígy 2012 első negyedévében 130 millió dolláros volt a haszon, az idei év elején ez már csak 82 millió dollárt tett ki, ami 27 százalékos csökkenést jelent.
Az eredmény közzétételével egyidőben az Amazon közzétette az aktuálisan zajló, második negyedévre vonatkozó prognózisát: legrosszabb esetben 350 millió dolláros veszteséget, legjobban pedig 10 millió dolláros nyereséget várnak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.