szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Kaspersky Lab kiadta legújabb 2013. évi első negyedévére vonatkozó spam jelentését, amelyből kiderül többek között az is, hogy az e-mailek kétharmada spam, és az is, hogy honnan kapjuk a legtöbb kéretlen reklámlevelet.

A Kaspersky-jelentésből kiderül, hogy a kéretlen levelek száma fél százalékkal emelkedve 66 százalékos. Ami a rosszindulatú e-mailek növekedési arányát illeti, elmondhatjuk, hogy igen alacsony értéken maradt, összesen 3,3 százalékos eléréssel, miközben az adathatlász e-mailek száma is jelentősen visszaesett.

Az idei első negyedévben a spammerek változtattak a technikájukon, és visszavettek az aktivitásból. Az egykoron népszerű régi módszer ismét felbukkant, az úgynevezett „white text”. Ez a trükk véletlenszerű szövegdarabokat foglal magába, amelyeket különböző hivatkozásokon vagy szövegek között helyeznek el hasonló színnel ellátva mint az oldal háttérszíne. Ennek köszönhetően szinte felismerhetetlenek a „láthatatlan szövegek”, amelyek a hirdetések sorai között bújnak meg, ahol a szűrők nem tudják azonosítani, így tovább nehezítve az azonosítást.

A felmérésből kiderül, hogy továbbra is Kína (24,3%), az Egyesült Államok (17,7%) a legaktívabb spamforgalmazók. Meglepő módon Dél-Korea a harmadik helyet szerezte meg közel 10 százalékkal. Továbbá érdekes tendencia, hogy míg a Kínából származó spamek Ázsiát célozták, addig a Dél-Korea területén kiküldött spameket főleg Európának szánták.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Lövöldözés volt a FedEx indianapolisi telepén, nyolcan meghaltak

Lövöldözés volt a FedEx indianapolisi telepén, nyolcan meghaltak

6 milliárd forintos kárt okozott egy számlagyárat működtető bűnbanda

6 milliárd forintos kárt okozott egy számlagyárat működtető bűnbanda

Sikerült, a Facebook ma már 100 százalékban ingyenáramról működik

Sikerült, a Facebook ma már 100 százalékban ingyenáramról működik