Több százmillió dolláros bírság jöhet: törvényeket sértett az Apple

Az elektronikus könyvek árának felverése érdekében öt vezető kiadóvállalattal kartellbe szövetkezett, és ezzel törvényt sértett az Apple – mondta ki egy manhattani szövetségi bíró szerdán meghozott ítéletében.

  • MTI MTI
Több százmillió dolláros bírság jöhet: törvényeket sértett az Apple

Denise Cote kerületi szövetségi bíró szerint meggyőző bizonyítékok támasztják alá, hogy az Apple megsértette a trösztellenes törvényeket, és központi szerepet játszott a kiadókkal folytatott összejátszásban az e-könyvek árversenyének megsértése és az áremelés érdekében.

Az ítélet súlyos, várhatóan több százmillió dolláros bírsággal járhat az Apple számára, amely a perben az amerikai igazságügyi minisztériummal, valamint 33 amerikai állammal és területtel szemben veszített. Cote elrendelte, hogy tárgyalás kezdődjön a kártérítés összegének megállapításáról. Az Apple közleményében ismételten hamisnak nevezte a felperesek vádjait és közölte, hogy fellebbezni fog.

Az Apple-t azzal vádolták meg, hogy meg kívánta törni a termékeit 9 dollár 99 centért áruló Amazon.com dominanciáját az e-könyvek piacán, és 12,99-14,99 dollárra srófolta fel az árat. A kartell létrejötte előtt az Amazon részesedése 90 százalékos volt a piacon.

A kartellezés az ítélet szerint 2009-ben, az iPad táblagépek megjelenésekor kezdődött. Az ügyben egyedül az Apple vállalta a pereskedést, a kiadók (a Lagardere által birtokolt Hachette Book Group, a News Corp tulajdonában lévő HarperCollins Publishers, valamint a Pearson Penguin Groupja, a CBS Simon & Schusterje és a Verlagsgruppe Georg von Holtzbrinck Macmillanje) 166 millió dollárnyi kártérítést fizettek.

Az Apple tavaly – anélkül hogy elismerte volna vétkességét – ugyancsak az e-könyvek ügyében peren kívüli megállapodást kötött az Európai Bizottsággal.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.