szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nagy az érdeklődés egy kickstarter projekt iránt. Érthető, hiszen ha megvalósul, az egy egészen újszerű pozícionáló eszközt, helyesebben megoldást jelentene.

Jól megszokott vezérlőeszközünk az egér, automatikusan, szinte rá sem nézve kezeljük. És bizony hiába is törnek be mindennapjainkba az ujjmozdulatokkal kezelhető telefonok, tabletek, a PC-k világában egyelőre még nehéz legyőzni az egér-billentyűzet kombinációt.

De vajon miért ne lehetne kombinálni e két módszer előnyeit? – tette fel a kérdést a Haptix Touch nevű cég, és egy kickstarter projekt keretében be is mutatta elképzelését, egy egészen újszerű vezérlő eszközt.

Hogy az elgondolás ígéretes, azt jól mutatja, hogy már néhány napnyi finanszírozási időszak után a célul kitűzött összeg több mint háromnegyede összejött.

Egy olyan eszközt készítettek, amelynek a segítségével bármilyen felület érintéssel vezérelhető multitouch felületté válik. A számítógépet erről a felületről lehet irányítani, görgetni lehet a képet, vagy ujjmozdulatokkal nagyítani, éppen úgy, mintha azt egy érintőképernyőn tennénk, csak épp fel sem kell emelni a kezünket.

Többféle vezérlési lehetőség is elképzelhető, így például egy speciális, multitouch billentyűzettel mindent a klaviatúráról intézhetünk (bye, bye egér), de – kilépve a számítástechnika szűken értelmezett világából – akár a televíziónkat is irányíthatjuk a Haptix Touch újdonságával.

Az újszerű vezérlés jelenleg Windows XP/Vista/7/8-nél, illetve Ubuntuval használható, de már dolgoznak az androidos (okostévék) és az OSX-es változaton is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!