„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Ha már az ébresztés sokkját nem tudjuk kiküszöbölni az életünkből, legalább ne akármilyen óra ébresszen.
Az okostelefonok alaptartozéka az ébresztőóra, nem véletlen, hogy akinek ébresztésre van szüksége, már nem is a hagyományos asztali órákhoz fordul, hanem inkább a mobilját hívja segítségül.
Aki azt hiszi, hogy egy okostelefonos ébresztőóra nem lehet különleges, az vessen egy pillantást a Timely nevű androidos appra.
Lenyűgöző a megjelenése, tiszta és elegáns a dizájnja. Egy sor élénk színű témát kínál, így akinek nem tetszik az alapbeállítás, azonnal változtathat rajta. Bár okostelefont emlegettünk, azonban a fejlesztői úgy optimalizálták, hogy androidos tableten is remekül fut.
Az alkalmazás három nagy egységből áll: ébresztőóra, óra, stopper/időzítő – ezek mindegyikén vízszintes mozdulatokkal lehet navigálni. Természetesen az ébresztőóra funkció a legfontosabb, és ezen is ujjmozdulatokkal állíthatjuk be az ébresztési időt, 5 perces lépésekben. Van látványos szundi funkció is, sőt kérhetünk egyre erősödő ébresztést.
Az alkalmazás további érdekessége, hogy mind a megjelenését, mind a beállításokat szinkronizálhatjuk további androidos eszközeinkkel.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.