És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Meglehetősen embert próbáló feladat egy síró babát elaltatni. Most már erre is van – iOS-es – megoldás.
Állandó hangnyomásszint jellemzi a fehér zajnak nevezett véletlenszerű zajt, és talán ez is magyarázza azt, hogy segít megnyugtatni és álomba ringatni a kisbabákat. Kérdés persze, ki tud csak úgy magától ilyesfajta hanghatást előállítani. Nos, bárki, feltéve, hogy egy iOS-es mobileszköz (iPhone iPod touch, iPad) birtokában van.
A nem egészen 1 dollárba kerülő (drágának tehát igazán nem mondható) aSleep nevű app segítségével különféle fehér zajokat (többek között a természeti hanghatásokra emlékeztető hangokat) lehet lejátszani, de persze a „klasszikus” fehér zaj teszi fel a pontot az i-re, az a hanghatás, amely mentes mindenféle sallangtól.
A fehér zaj számos jellemzője beállítható, így például az időtartama, a ritmusa, illetve hogy milyen erősségű legyen. Ez utóbbinál nem árt tudni, hogy a szakemberek azt javasolják, hogy a hangerőt mindig a baba sírásának hangerejéhez igazítsuk.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.