Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az XP-re fejlesztett szoftverek használata és a magas rendszerfrissítési költség áll a magyar kis- és középvállalkozások XP-hez való ragaszkodása mögött.
A Microsoft kis-és középvállalkozó ügyfelei körében közel 500 válaszadó segítségével végzett felmérést az átállással kapcsolatban. Ebből kiderül, hogy a megkérdezettek 62 százaléka már értesült arról, hogy a Microsoft a közeljövőben megszünteti a Windows XP támogatását – írja az Index.
A válaszadók több mint háromnegyede tudta, hogy mindez mit jelent, ezzel együtt sokan nem tervezik az XP leváltását. 48 százalékuk azért, mert XP-re fejlesztett szoftvereket használ, 39 százalékuk pedig költségesnek tartja a rendszercserét.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.