Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az alábbi oldal, illetve program abban segít, hogy lássuk, mennyire jó az USB meghajtónk, akár csak úgy magában, akár a többi hasonló eszközhöz viszonyítva.
Az USBFlashSpeed weboldal gyűjtőhelye a különféle USB kulcsok banchmarkjainak, és ezeket a vizsgálatokat a felhasználók végezték, a világ minden táján. Az oldal kilistázza a leggyorsabban olvasó és író pendrive-okat, illetve a legutoljára feltöltött vizsgálatokat.
Az oldal felső részén találjuk, azaz innen tölthetjük le a vizsgálatot végző szoftvert, méghozzá zip állományban. A kicsomagolása után az exe fájlra kell kattintanunk, és már indul is. Ez azt is jelenti, hogy nem kell telepíteni, azaz bármilyen számítógépen használhatjuk.
Bár USB meghajtókról van elsősorban szó, a program felkínálja az egyéb tárolóeszközök átvizsgálását is – nekünk kell balra kiválasztanunk a betűjele alapján. Általában felismeri a gyártót, ha nem, akkor kéri annak beírását. Ha pipát teszünk a Send report mezőbe, akkor mérési eredményünk bekerül a „nagy közösbe”, de persze ettől függetlenül is tesztelhetünk.
A vizsgálat végén, ha engedélyeztük a megosztást, egy linket kapunk, ezt követve a későbbiekben is bármikor megnézhetjük benchmark-eredményeinket.
Most már a mi eszközünk is ott van a legutóbbi benchmarkok között, és eredményeinket összehasonlíthatjuk a többiekével.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.