szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A legnagyobb tech-vállalatok nem fukarkodnak a fizetésekkel, olykor még alkalmazottaik halála után is nagyvonalúak.

Azt, hogy a Google-nél jó dolog dolgozni, már régóta tudjuk. Fantasztikus munkakörülmények, remek fizetések, most pedig egy olyan – amúgy egy ideje már érvényben lévő – programot hozott nyilvánosságra a keresőóriás, amelyből kiderül, hogyan gondoskodik alkalmazottja halála után annak családjáról.

Ha valamelyik dolgozója meghal, akkor a cég a fizetésének a felét még tíz éven át utalja a házastársának vagy élettársának, és ebből a szempontból még az azonos neműek együttélésén sem akad fenn a cég.

Mi több, ha az elhunyt dolgozónak gyermekei is voltak akkor 19 éves korukig, illetve ha továbbtanulnak, akkor 23 éves korukig havonta 1000 dollárt kapnak.

Google

A Google-nél egyébként az átlagfizetés 141 ezer dollár évente, így könnyű kikalkulálni, hogy az elhalálozott dolgozó özvegye az említett tíz év során összesen 700 ezer dollárt fog kapni, míg a gyermeke (ha mondjuk a dolgozó halála elótti hónapban született) körülbelül 228 ezer dollárt kap 19 éves koráig, illetve 276 ezret 23 éves koráig.

Ezeket összeadva kiderül, hogy a Google akár 1 millió dollárt is fizet alkalmazottja elhunyta után.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!