Törvénymódosítást szorgalmaznak a lehallgatási ügyben hírbe hozott cégek

A kormányzati megfigyeléssel kapcsolatos programok jogszabályi hátterének módosításának szükségességére hívta fel az amerikai jogalkotók figyelmét a megfigyelési ügyben hírbe hozott hat tech cég.

  • hvg.hu hvg.hu
Törvénymódosítást szorgalmaznak a lehallgatási ügyben hírbe hozott cégek

Az AOL, az Apple, a Facebook, a Google, a Microsoft és a Yahoo által jegyzett levél szerint nagyobb átláthatóságra lenne szükség a megfigyelési programokban. Úgy fogalmaznak, ezt régóta fontosnak tartanák azok a tech vállalatok, melyeknek kezelniük kell a világ kormányaitól érkező adatszolgáltatási kéréseket is.

A Washington Post által közöt levél szövege szerint a reformok az átláthatóság növelésével segítenének abban, hogy világszerte visszaállítsák a felhasználói bizalmat.

Mint ismert, az Edward Snowden által közzétett dokumentumokra hivatkozva a Guardian és a Washington Post korábban azt közölték, hogy a levelélhez nevüket adó cégek önként együttműködtek az amerikai titkosszolgálattal abban, hogy az NSA tömegesen kapjon adatokat a cégek szolgáltatásait használókról. Az utóbbi lap nemrég azt írta, az NSA emellett titokban is lehallgatta a Google és a Yahoo közt zajló kommunikációs csatornát.

Az önkéntes adatszolgáltatást az érintett vállalatok mindegyike tagadja.
Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.