Németországban most előzött be a mobil

Németországban már több háztartásban van mobiltelefon, mint vezetékes telefon.

  • MTI MTI
Németországban most előzött be a mobil

2013 elején a 40 millió háztartás 93 százalékában volt legalább egy mobiltelefon, vezetékes telefonnal pedig a háztartások 90 százaléka rendelkezett a német statisztikai hivatal (Destatis) keddi közleménye szerint.

A mindennapi életben harminc éve megjelent mobiltelefon elterjedtsége az idén haladta meg először a vezetékes telefonét. Tizenöt évvel korábban vezetékes telefon még szinte mindenütt volt, a mobiltelefon pedig ritkaságnak számított. Akkor a háztartások 97 százalékában volt vezetékes telefon, és csak minden 11. háztartásban használtak mobiltelefont.

Az adatok a háztartások jövedelmét és fogyasztását az idén 50. éve rendszeresen vizsgáló felméréssorozatból (EVS) származnak. Az ötévente megismételt felmérés révén kialakult adatbázisból egy sor további berendezés terjedésének történetét nyomon lehet követni, amely már háztartási alapfelszerelés.

Az első - Nyugat-Németországban végzett - EVS-adatfelvétel idején, 1963-ban például a háztartások 34 százalékában volt mosógép, minden harmadik háztartásban volt televízió, és csupán 13 százalékos volt azon háztartások aránya, amelyek mosógéppel, televízióval és hűtőszekrénnyel is rendelkeztek.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.