szerző:
hvg.hu

Az, hogy a Samsung és az Apple dominanciája jellemzi az okostelefon-piacot, köztudott. A harmadik helyezett kiléte viszont meglepő.

Ha fel kellene sorolni a három legnagyobb okostelefon-gyártót, akkor az első két helynél még nem volna gond (mindenki az Apple-t és a Samsungot emlegetné), azonban a bronzérmesre több ötlet is lenne: LG, Sony, Motorola, Huawei.

Nos, egyik sem talált, jelenleg ugyanis – állítja a Wall Street Journal cikke – a harmadik legnagyobb okostelefon-gyártó nem más, mint a világ legnagyobb PC-gyártója, azaz a Lenovo.  

A kínai cég 2012 óta ad el hazai piacon kívülre is okostelefonokat, azonban egyértelmű, hogy a nagy létszámú kínai piacnak köszönheti az említett harmadik helyet.

©

A hónap elején jelezte egyébként a cég, hogy a megelőző negyedévben 36 százalékkal nőtt a profitja az egy évvel korábbihoz képest, 219,7 millió dollárra.

A Samsung jelenleg 32,1 százalékos piaci részesedést mondhat a magáénak, ami megegyezik az egy évvel korábbival, az Apple részesedése viszont 14,3 százalékról 12,1 százalékra csökkent.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kilencvenszer egy mondat a 90. könyvhét kínálatából

Kilencvenszer egy mondat a 90. könyvhét kínálatából

Nem kommunikált vészhelyzetet a Seremetyjevón kigyulladt gép kapitánya

Nem kommunikált vészhelyzetet a Seremetyjevón kigyulladt gép kapitánya

Nagy Feró szerint elévült Vikidál Gyula besúgó múltja

Nagy Feró szerint elévült Vikidál Gyula besúgó múltja

Beiktatták Szlovákia első női államfőjét

Beiktatták Szlovákia első női államfőjét

Kaotikus volt a vonatútja a Balatonra? A MÁV nagyon sajnálja

Kaotikus volt a vonatútja a Balatonra? A MÁV nagyon sajnálja

Korrupciót hamisítottak Fehérváron

Korrupciót hamisítottak Fehérváron